Kaland a Großglockneren
Ausztria legmagasabb hegye – életed túrája!
A 3000-es csúcsok felejthetetlen élménye
Sokak számára ez egy életre szóló álom, mindenki számára pedig, akinek sikerült megvalósítania, ez egy felejthetetlen élmény, amelyet nem lesz könnyű felülmúlni.
Großglockner
Élmény
Fényképezési témák
Elviszünk téged egy teljesen személyre szabott Glockner-túrára!
Hónapok óta készülök rá, és most végre eljött a nagy nap. A Großglockner megmászása küszöbön áll. 3798 magassági méter vár rám, és az izgalom látszik az arcomon. Remélem, hogy a sok óra futás és kerékpározás meghozza gyümölcsét.
A felszerelés még nem teljes. A hiányzó alkatrészeket Heiligenblutban, az Intersport Großglockner üzletben fogom beszerezni, mert ott minden megvan, ami a Großglockner megmászásához szükséges.
A kondíció rendben van, az egyensúly rendben van, a felszerelés rendben van – akkor indulhatunk is.
Kezdődik a kaland
Az út a Großglockner Nemzeti Parki Szállásig szinte repülve telik, és az átkelés a Großglockner-i magashegyi úton tartó út mély benyomást hagy bennem. Még akkor is, ha a közelgő eseményre irányuló figyelmem miatt nem tudok mindent észrevenni.
Amint megérkeztem a Heiligenblut-i szállásra, azonnal otthon éreztem magam. A körülöttem lévő emberek arcára rá van írva a hegyekben szerzett tapasztalat. Bejelentkeztem, beköltöztem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Csodálatos – Heiligenblutban vagyok, és az ágyamból közvetlenül látható a Großglockner. Hát itt vagy, te hatalmas hegy, teljes erőddel, amely, ha haragszol, minket, embereket csupán játékszerré tesz. Velem azonban jó szándékod van, mert az időjárás a következő napokban jó lesz.
„Erősítés és motiválás” – ez a mottónk
De még hagyok magamnak egy kis időt. Holnap egy kis felderítő túrát fogok tenni az akklimatizálódás érdekében. A szálláshely dolgozói a Sandkopfot ajánlották nekem, egy enyhe lejtésű hegyet. Ez tökéletes arra, hogy felfedezzem a környéket, és a testemet hozzászoktassam a magassághoz. Az Apriacher Almeneken át fel a hegyre. A kilátásom a Großglocknertől egészen a Karni-Alpokig, majd a Karintia és Olaszország határáig terjed. Egy álom, és a nagy napom iránti várakozásom a végtelenbe szökik.
Miután visszatértem a szállodába, ismét kényeztetem magam. Szükségem van egy könnyű masszázsra. Ez a masszázs elálmosít, és teljesen elmerülök a gondolataimban.
Körülbelül 19:00-kor találkozom a Heiligenbluter-i hegyi vezetőmmel – „Mathias”-szal. Ahogyan bemutatkozott, biztosan felvisz majd a hegyre. Nagy nyugalommal és higgadtsággal még egyszer elmagyarázza nekem az útvonalat, amelyet a szálló személyzete igazán remekül megszervezett nekem. Holnap dél körül indulunk, és a Stockerscharte-n át a Salmhütte felé fogunk túrázni.
Ma az a mottó, hogy jól együnk és korán feküdjünk le.
Eljött a nagy nap
Őszintén szólva, aznap éjjel nem aludtam jól. A izgalom és a várakozás túl nagy volt ahhoz, hogy mélyen és nyugodtan aludjak. Még egyszer átnéztem a felszerelésemet: jégcsákányra rögzíthető hegyi cipő, lábszárvédők, egy második szett alsónemű, naptej, elsősegély-csomag és még sok minden más. A szálloda munkatársai a regisztrációkor elküldtek nekem egy ellenőrzőlistát, ami a felkészülés során valóban nagyon hasznosnak bizonyult.
10:00 óra – indulhatunk. Mathias már itt van, és berakodjuk az összes felszerelést a kocsiba. Felhajtunk a Großglockner-hegyi alpesi úton a Glocknerhausig, ahol ott hagyjuk a kocsit, mivel később visszajövünk ide.
Ahogy Mathias leírta, elindulunk a Stockerscharte felé. A mászás nagyon jól teljesíthető, és nagyon lassan haladunk. Számomra ez a tempó még nagyon szokatlan, de – ahogy később még észre fogom venni – aranyat ér. Miután felértünk a hágóra, rövid pihenőt tartunk, és élvezzük a kilátást lefelé a Möll-völgyre és a Leite-völgyre. Egyszerűen lenyűgöző, pedig még csak a Glockner-mászásunk elején járunk. Kényelmesen túrázunk a Wiener Höhenweg-en, tovább a Salmhütte felé. Út felénél találkozunk két vadásszal a nemzeti parkból. Mathias nyilván ismeri őket. Markus és Hias úton vannak, és a sziklaantilopokat figyelik, amelyeket 60 évvel ezelőtt telepítettek vissza ide. „Jól vannak együtt a sziklaantilopjaink” – mondja Markus örömteli arccal. Egy rövid beszélgetés után továbbindulunk. Mathias még elmeséli nekem, hogy Hans Pichler – a Nationalpark Lodge (korábban Hotel Glocknerhof) alapítója – Svájcból hozta ide a kőszáli kecskéket, és itt, a Großglockneren telepítette be őket újra. Biztosan igazi úttörő volt. És már a Lodge-ban is sejtettem, hogy valami közük van ehhez a nemes vadhoz, hiszen a kőszáli kecske motívuma az egész szállodában jelen van.
Az éjszakai szálláshely
Körülbelül 3 óra múlva megérkeztünk a Salmhütte-hez. Itt fogunk éjszakázni, és holnap kora reggel nekivágunk a Großglocknernek. A Salmhütte 2 644 méteres magasságban fekszik, és ideális kiindulópont. Mathias elmeséli, hogy legszívesebben itt száll meg. „A Stüdelhütte mindig túlzsúfolt, az Erzherzog Johann Hütte-ben (Adlersruh) pedig szintén nincs nyugalom” – mondja. Sugárzik a nap, és a késő délutáni órákban még egyszer felfedezem a menedékház környékét. Lombozatos alpesi legelők vesznek körül minket, és a Großglockner már nagyon közelinek tűnik. A magasság még nem okoz nekem gondot, és igazán jól tudok akklimatizálódni.
Este még elég élénk a hangulat a menedékházban. Néhány más hegymászócsoport is ott van a hegyi vezetőikkel. Énekelnek és zenélnek, amíg végül a menedékház tulajdonosa bejelenti a zárórát, hogy csend legyen a menedékházban, és mindenki jól aludhasson. Az éjszaka rövid lesz, mert már hajnali 3 órakor megkezdjük a csúcsmászást.
A grandiózus felemelkedés
Még sötét van, de életemben még soha nem láttam ilyen lenyűgöző csillagos eget. Nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi. Csillog és ragyog, akárcsak a Swarovski Kristályvilágban – csak még sokkal lenyűgözőbb. Már csak a csillagos ég miatt is megérte idejönni. Fejlámpával a fejünkön most a Hohenwartscharte felé vesszük az irányt. Túránk az első hegymászók nyomában halad: Salm gróf 1800-ban Heiligenblutból indult, és mászta meg először a Großglocknert. Felhúzzuk a jégcsákányainkat, mert a Hohenwartscharte alatt egy rövid hómező kezdődik. Kicsit szokatlan, de a hegyi vezetőm megmutatja, hogyan kell, és pár lépés után már jól boldogulok vele. A hegyi öv és a kötél mostantól a biztosítékunk. Csak akkor vesszük le őket, ha visszatérünk ide. Két-három kanyar után a hóban elérjük a sziklafalat, amely a Hohenwartscharte-hoz vezet. Imádok sziklán mászni, és a fal jól felszerelt horgokkal és acélkötelekkel. Fent a hágón már érezhető, hogy a nappali fény egyre erősebb, és már nincs szükségünk a fejlámpáinkra. Északnyugat felé láthatók az Adlersruhe fényei – ez a köztes célunk Ausztria legmagasabb hegyének csúcsára vezető úton. Az oda vezető út sziklán, hóban és jégen halad, és örülök, hogy felértem. Már lassan érzem, hogy itt fenn egyre ritkább a levegő, és hogy a lassú tempó nagyon jó választás volt. Mathias gratulál az első szakaszgyőzelmemhez, és rövid pihenőt tartunk az Erzherzog Johann menedékházban. A menedékházat az Osztrák Alpesi Klub üzemelteti; mivel a legtöbb hegymászó, aki itt töltötte az éjszakát, már a csúcs felé tart, elég csendes itt. Csak néhány másik hegymászó van még itt, akik Kalsból, a Stüdlhütte-n keresztül jöttek fel ide. „Ezek egy kicsit kimerültnek tűnnek” – jegyzi meg Mathias mosolyogva. „Valószínűleg nem sokat aludtak a nyüzsgő Stüdlhütte-ben.”
Egy kávé és egy jó kenyér adja meg nekünk azt az erőt, amire most szükségünk lesz az utolsó 344 méteres szintemelkedésen a csúcsig.
Egyre idegesebb vagyok, és alig várom, hogy végre Ausztria legmagasabb hegyének csúcsán állhassak. A sok beszámoló és kép alapján kíváncsi vagyok, vajon a Kleinglocknerről a Großglocknerre vezető átkelés valóban ilyen kitett és meredek-e. Kissé remegő térdekkel indulunk el. Mathias nyugodt hangjával kissé megnyugtat. „Majd megcsináljuk” – és már indulunk is. Először a Bahnhof felé – egy eleinte enyhe, majd egyre meredekebbé váló jégoldalon át – fel az Eisleitl felé. A mai nap első hegymászói már visszatérnek, és ragyogó arcuk elárulja, mennyire elégedettek.
A célt szem előtt tartva
Az Eisleitl-i leereszkedés után sziklákon és jégen haladunk tovább. A vasrudak biztonságot nyújtanak nekünk. Ezeket a rudakat az első hegyi vezetők szerelték fel a Glocknerre, hogy biztonságosan át lehessen kelni ezen a nehéz szakaszon. Egyre feljebb haladunk a Kleinglocknerig. Érzem, ahogy lassan elhatalmasodik rajtam a félelem. Sokkal meredekebb, mint gondoltam, és az északi fal magassága meghaladja az 1000 métert. Nem merem igazán lenézni, és ha Mathias nem lenne itt, nekem itt vége lenne. A szívem vadul ver. Úgy tűnik, az idő és a tér már nem számít, de apró lépésekkel és teljes koncentrációval sikerül leküzdenem a legnehezebb szakaszt. A Kleinglocknerről lefelé a Schartele felé vezető, körülbelül 10 méter hosszú és 30 centiméter széles hógerinc – amely a Kleinglocknert és a Großglocknert köti össze, és balra-jobbra több mint 1000 méter mélységbe zuhan függőlegesen – eláll a lélegzetem. „Lassan, nyugodtan, én tartalak, és te megcsinálod” – mondja Mathias nyugodtan, és valóban, átjutottam! Az, hogy vissza is kell jutnom, jelenleg nem számít számomra. Most már csak néhány méter van hátra a csúcsig.
Néhány meredek szintemelkedés után a hegygerinc ismét kissé síkabbá válik, és Mathias hagyja, hogy az utolsó métereken én menjek elöl a csúcsig. „Ma a te napod – életed túrája!” – mondja.
Az érzés? „Én vagyok a világ ura”
Nem tudom elhinni: a Großglockner csúcsán állok – Ausztria legmagasabb hegyén. azon a hegyen, amelyre olyan keményen edzettem, és amelyről már olyan régóta álmodtam. A szívem vadul ver, és az örömtől könnyek szöknek a szemembe. A kilátás lélegzetelállító. Minden irányban tiszta szabadság uralkodik. Itt fent lenni egyszerre tiszta életöröm és alázat. A híres Glockner-keresztnél található felirat tanúskodik Isten teremtményei iránti mély tiszteletről. A szokásos hegyi áldás és a csúcson készült fotók után még nagyon sok időnk van arra, hogy tekintetünket a távolba járassuk. Egyedül vagyunk itt fenn, és még Mathias is, aki már oly sokszor járt itt, teljesen csendes és áhítatos lesz. Minden alkalommal más, a hegy olyasmit vált ki belőled, ami többé nem enged el. Azt mondja neked: „Légy tudatos – te a nagy egész része vagy, se több, se kevesebb.”
Még órákig eltölthetném itt fenn az időt, de ideje visszamenni – ma még el kell jutnunk a Salmhütte-ig.
A kiesés: A győzelmet a táskában
A lefelé vezető úton még két-három másik csoporttal találkozunk, akik meg akarják hódítani a csúcsot. Most már elégedett mosoly ül az arcomon. Valahogy elszállt a félelmem, és a leereszkedés nagyon könnyen megy. Nyilvánvalóan hozzászoktam a meredekséghez és a szakadékhoz. Ugyanazon az úton haladunk le a völgybe, amelyen feljöttünk. Elhaladunk az Adlersruhe mellett, át a Hohenwartscharte-on a Salmhütte felé. Ott vidáman ünnepelhettünk két másik csoporttal, akik ma meghódították a csúcsot. Toni és Martin hegyivezetők is ott voltak, így a menedzser egy kis szemhunyással kicsit meghosszabbította a zárórát. Csúcsünnepségünk azonban nem tartott örökké, mert a szemem már nem maradt nyitva sokáig, és elégedetten, boldogan aludtam el a hálózsákomban.
Az első napsugarak ébresztettek fel, és még előttem áll a Glockner-mászás utolsó szakasza: a leereszkedés a Salmhüttétől a Glocknerhausig. Csak most, hogy meghódítottam a csúcsot és elszállt az idegességem, veszem igazán észre ennek a magas völgynek a szépségét. A mormoták vidáman fütyülnek és szaladgálnak a réteken. „Nézd csak!” – mondja Mathias –, „ott van az Alpok fensége, a kőszáli kecske.” Alig hiszem el: lenyűgözően áll ott egy sziklapárkányon, és hatalmas szarvaival ránk tekint. A tekintete olyan, mintha még egyszer emlékeztetne minket: „Légy óvatos – te is a nagy egész része vagy, se több, se kevesebb!”
Összefoglalásom
Két napja indultunk el Heiligenblutból, hogy megmásszuk a Großglocknert, és most már újra itt vagyok a Großglockner Nemzeti Park Lodge-ban. „Berg Heil” – üdvözöl egy barátságos hang a recepción, és most már tudom, hogy valóban sikerült megmásznom Ausztria legmagasabb hegyét. Kimerült vagyok, de végtelenül hálás ezért az élményért. Ezzel az érzéssel fekszem le, miután kaptam egy masszázst, megettem egy igazán finom vacsorát, és ittam egy pohár dél-stájerországi bort. Még pár napot Heiligenblutban maradok, és élvezem az itteni nyugalmat, mielőtt hazautaznék.
Életem legnagyobb utazása véget ért.

